szakmai vélemények, ötletek és tanácsok, valamint hírek a vállalati pénzügyek világából szakembereknek, cégtulajdonosoknak és minden érdeklődőnek

vállalati pénzügyek - néhány percben, kávé mellé

cégeladás - miért nem fizeti meg a vevőjelölt az általam az elvárt árat?

hibás cégértékelési megközelítés az eladó tulajdonos oldaláról

2017. október 02. - György Gábor

Egy működő vállalat értéke az általánosan elfogadott megközelítés alapján a cég várható jövőbeni jövedelem /cash-flow termelő képességétől függ (persze vannak speciális esetek, amikor más alapokon kell a céget értékelni). Ebből kifolyólag az alapvető módszertanok, mint a diszkontált cash-flow vagy benchmark alapú cégértékelés a megtermelt profitból (cash-flowból) indulnak ki és annak diszkontált - jelen időpontra vonatkoztatott - értékét vagy éppen szorzatát veszik alapul.

Több oka is van annak, hogy a vevőjelölt és az eladó (tulajdonos) miért ítéli meg másképpen a cég értékét, de ezek végeredményben mind arra vezetnek, hogy a jövőbeni eredménytermelő képességről, az ehhez kapcsolódó kockázatokról a felek mást gondolnak.

Fontos azt is megjegyezni, hogy jellemzően az értékelésbeli eltérések nagyobbak a nem tőzsdén jegyzett, magántulajdonú, tehát külső szemlélő számára kevésbbé transzparens cégeknél.

Képtalálat a következőre: „disagreement images”

Nézzük először a legfőbb okokat és azt követően az utolsó ponttal a mai bejegyzésben külön is foglalkozunk:

  • eltérő információs bázis - értelemszerűen az vevőnek sokkal kevesebb információ áll rendelkezésére, még ha saját maga vagy egy tanácsadó el is végez egy alapos due diligence-t (átvilágítást)
  • ebből fakadóan az eladóhoz képest a kockázatokat is másképp ítéli meg a vevő (nyilvánvalóan felülsúlyozza)
  • hozamelvárások miatt más diszkontrátát alkalmaz a diszkontált cash-flow alapú értékelésnél
  • az eladó (sokszor alapító tulajdonos) érzelmi kötődése miatt egy szubjektív árprémiumot épít be az elvárásaiba 
  • a vevő nem a közvetlen pénzügyi hozamok miatt szállna be a cégbe, hanem valmilyen más, "stratégiai" előnyért (piac védelme. know-how megszerzése stb), ezért teljesen más alapon értékeli a céget
  • más környezetben, üzleti modell mentén működtetné tovább a céget, ezért annak várható cash-flow termelő képessége is megváltozna az új tulajdonos esetében
  • privát tulajdonú, családi KKV-k esetében tipikus, hogy az alapító tulajdonos egy személyben az ügyvezető is, illetve adott esetben a családtagok is a cégben dolgoznak: ekkor sokszor összemosódik az a jövedelem, amit tulajdonosként vesznek ki a cégből és az amit ügyvezető vagy egyéb pozícióból, így tulajdonképpen beleértik a cég által megtermelt jövedelembe azt a részt, amit valójában a munkájuk javadalmazásaként kapnak

 

szerepzavar - tulajdonosi és munkavállalói jövedelem, a befektetés hozama

A fenti lista utolsó pontja a gyakorlatban sokszor úgy néz ki, hogy a tulajdonos ügyvezetőként nem vagy csak minimális jövedelmet vesz fel, miközben a leendő új tulajdonosnak - aki cég hozamait miatt szeretne befektetni, nem pedig ügyvezetői pozíciót venni magának - fel kell vennie egy ügyvezetőt, akinek piaci bért kell fizetnie.

Az egyszerűség kedvéért vegyük azt a példát, amikor a meglevő működési struktúrában 100millió Ft/év jövedelmet termel a cég, miközben a tulajdonos ügyvezető minimálbéren alkalmazza magát. Ez egy 10% hozamelvárás mellett, örökjáradékkal számolva 1 milliárd forintos cégértéket jelent(*). 

A potenciális vevő azonban piaci fizetés mellett, független ügyvezetőt alkalmazna, akinek a bérezés évi 10 millió Ft többletköltséget okozna, vagyis a cég által termelt jövedelem csak 90 millió Ft/év. Ez egyben azt is jelenti, hogy máris csak 900 millió Ft-os cégértékről beszélünk a vevő szemszögéből tekintve a vállalatot: önmagában ezen a tételen 10% különbség van a vételárban és akkor még nem beszéltünk a fenti lista egyéb elemiről (amelyek a gyakorlati tapasztalatok alapján még tovább fogják növelni a különbséget az árazási elképzelésekben).

* a gyakorlatban nem sok olyan cég van, ahol a cégértéket ennyire egyszerűen, örökjáradék formulával lehet meghatározni, csak példa egyszerűsége kedvéért alkalmaztuk!

De vajon kinek van igaza?

Az esetek többségében az eladónak, hiszen ha nem számolunk az ügyvezető piacon elérhető bérével, akkor az árazással implicit azt is kijelenti az eladó, hogy az ügyvezetőként végzett munkájának az értéke nulla vagyis nincs szükség ügyvezetői pozícióra (ha ez tényleg így van, akkor viszont lehet neki mint eladónak igaza...).

 

Mit lehet akkor tenni, hogy közelítsük az álláspontokat?

Általában három megoldás kínálkozik arra, hogy az eltérő értékítélet ellenére mégis közös nevezőre jussanak a felek:

  1. információs bázis közelítése - több információ átadása a vevőnek
  2. független tanácsadó bevonása az értékelésbe, aki külső független szakmai szemmel tudja megítélni az értéket és a felek
  3. olyan szerződéses konstrukció kialakítása az üzletrész eladására vonatkozóan, amely figyelmbe veszi a kockázatokat és upside-okat, és ezek bekövetkezése esetén valamilyen vételár korrekciós mechanizmust alkalmaz

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vallalatipenzugyek.blog.hu/api/trackback/id/tr8712775950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.