szerinted mennyi lesz az árfolyam jövő hét végére? tippelj a 2017.08.04-i várható mnb középárfolyamra... (szavazás lezárva 08.01-el!)
előző heti tippek összegzése:
(az MNB középárfolyam a 305,3 volt 2017.07.27-én, így azok nyertek akik 305-306 közötti árfolyamra tippeltek)
Manapság, amikor a pénzünk egyesek és nullák formájában tárolódik a bankszámlán, vagy éppen a bitcoin pénztárcában, az értékpapírok pedig már szinte kizárólag dematerializált formában léteznek, érdekes lehet visszatekinteni kicsit az értékpapírok múltjába. Kikapcsolódásként, a reggeli kávé mellé néhány "történelmi szemelvény"...
Brooklyn, Flatbush, and Coney Island Railway Company részvénye... pontosabban egy részvény igazolás bizonyos James Lefferts számára, amely alapján az úriember 20 db, részvényenként 100 USD értékű befektetéssel bírt a cégben.
United Republic Petroleum Company 100 USD értékű kötvénye. A kuponok a kép alján még láthatók! A kötvény 1865-ben NewYork államban került kibocsátásra, a teljes kibocsátási összeg 75.000 USD volt.
A phildalephiai Consumers' Ice Manufacturing Co. 50 USD névérétkű részvénye. A teljes részványsorozat 150.000 USD értékben került kibocsátásra (1895, Pennsylvania).
A részvényen feltüntetésre került, hogy csak ügyvéd jelenlétében, a cég könyveiben átvezetve ruházható át!
Hinson Company, Iowa, 5 USD
És végezetül jöjjön egy "friss" darab:
1944-es, 2. világháborús megtakarítási kötvény, értéke 25 USD.
Ha hasonló érdekességekről olvasnál a pénzügyek és befektetések világából, akkor figyelmedbe ajánljuk a további bejegyzéseinket:
Vállalati csődök, amik nagyot szóltak
A cikksorozat második részében áttekintést adtunk a márkaértékelés módszertani megközelítésiről és most további részleteket olvashatsz a jövedelem alapú értékelési módszerekről. Ezek közös nevezője, hogy a „márkázott” bevételek és abból származó, márkának betudható jövedelem képezi az értékelés alapját, amelyet diszkontálva kapjuk meg a márka értékét (DCF).
Ahogy azt már korábbi cikkben is említettük, a pénzügyi márkaértékelés legnagyobb kihívása, hogy a keresletet az adott márkanév alatt értékesített termékek és szolgáltatások iránt nem önmagában a márka teremti meg, hanem sok más komponenssel együttesen járul ahhoz hozzá, időben és térben akár változó mértékben is (pl. egy átmenetileg adott árkedvezmény időlegesen megnövelheti a keresletet, miközben a márkahatás háttérbe szorulhat).
E komponenseknek különböző irányú, mértékű hatása lehet egyszerre, amely hatások egymást erősíthetik vagy gyengíthetik. Az önálló hatásukat megkülönböztetni és mérni mindig jelentős kihívást jelent, ezért a márkaértékelés egyik legkritikusabb eleme, hogy a márkahatást milyen módon lehet legalább megközelítően jól becsülni.
A jövedelem alapú értékelési módszertanok pont abban különböznek, hogy a márkahatást és ezen keresztül a márkának tulajdonított jövedelmet miként próbálják megbecsülni.
Jövedelemmegosztás („income-split”):
A módszer lényege, hogy a márka erősségét jellemző attribútumok valamely súlyozott értéke alapján meghatározásra kerül, hogy mekkora rész tulajdonítható a márkának a megtermelt vállalati jövedelemből. Első lépésben jellemzően a márkázott termékek árbevétele és jövedelme kerül elkülönítésre, majd ezt követőn valamilyen metódussal a márkázott jövedelmen belül meg kell osztani a jövedelmet a márka és egyéb tényezők között. A márka értékét a becslés alapján előre jelzett és elkülönített, márkahatásnak tulajdonított jövedelmek nettó jelenértéke teszi ki.
Az egyes márkaértékeléssel foglalkozó cégek a márkahatás számításának pontos logikáját – hogy mely tényezőket, milyen súllyal vesznek figyelembe – nem publikálják, azonban jellemzően a márka kedveltsége, ismertsége, piaci részesedése, a fogyasztói szokások (lojalitás, árérzékenység stb.) állnak az elemzés központjában.
Hasonló, implicit megközelítés, amikor a teljes vállalati jövedelemből megpróbálják megbecsülni a márkán kívüli egyes komponensek hatását, majd ezt követően már feltételezhető, hogy a fennmaradó jövedelem az a rész, amely a márkának tulajdonítható.
royalty relief:
A márkázott bevételekre vetítetten meghatározásra kerül egy becsült royalty/licencdíj, amelyet a márkát használó vállalat akkor fizetne, ha nem a tulajdonában lenne a márka, csak használná azt a tevékenysége során. Magyarán a márkát használó vállalkozás bérleti díjat fizet a márkanév használatáért, mivel a márkanév használatából olyan többlethozamot remél, amelyet más nem márkázott hasonló termékekkel/szolgáltatásokkal nem tudna elérni. A márka pénzügyi értéke a royalty relief módszer esetében a becsült licencdíjból származó cash flow jelenértéke.
A módszer kulcseleme a helyes licencdíjmérték becslése, amelyet elsősorban nemzetközi benchmark-adatok alapján lehet megtenni, és főleg olyan iparágakban alkalmazható, ahol jellemző a licencdíj fizetése: tipikusan ilyenek a franchise-ok, például az olyan gyorséttermi láncok, mint a McDonalds vagy a Burger King.
A licencdíj mértéke nagyban függ az iparági sztenderdektől, a földrajzi piacoktól és annak sajátosságaitól, általában a bevételre vetített 5-25% között mozog. A licencdíj mértékét a benchmark-adatokhoz képest sok esetben az adott sajátosságoknak megfelelő tényezőkkel szokás korrigálni.
Mivel részben piaci alapú információkra épít a módszertan, ezért talán ez az, ami a leginkább „piacorientált”, és gyakorlati szempontból a legjobb becslést adja, ugyanakkor korlátozottan, bizonyos iparágakban alkalmazható.
ár/volumen prémium alapján számított márkaérték:
A módszer abból az alapvető feltételezésből indul, hogy a fogyasztók a márkázott termékekért akár árprémiumot is hajlandók fizetni, illetve az ilyen termékek iránti kereslet is nagyobb lehet, mint a hasonló jellemzőkkel bíró, nem márkázott versenytársak esetében. Az értékelés során első lépésben ezt a prémiumot – ár- és/vagy volumentöbblet – szükséges meghatározni, mivel ezekből származik a márka használatának köszönhető többletjövedelem.
Hasonlóan fentiekhez a márka értékét ezen többletjövedelem nettó jelenértéke jelenti.
Pusztán szakmai szempontból, elvi síkon talán ez a módszer adhatja a legjobb közelítő becslést, azonban az ár- és volumenprémium becslésének bizonytalanságai, valamint a prémiumon belül a márkahatás elkülönítése olyan kihívásokat jelent, amelyek miatt a gyakorlati alkalmazhatósága jelentős kihívásokba ütközik.
Összességben elmondható, hogy az egyes módszerek elvi síkon mind egyaránt alkalmasak a márkaérték meghatározására, azonban mindegyiknek megvannak a maga korlátai. Az egyes módszerek alkalmazhatósága nagyban függ a rendelkezésre álló információktól, az iparági környezettől és részben az értékelést végző preferenciáitól is.
Korábbi bejegyzésünkben bemutattuk a sikeres költségcsökkentési programok legfőbb kritériumait. Most röviden összefoglaljuk néhány olyan beavatkozási terültet, amit a legtöbb vállalkozás alkalmaz.
1) üzemek, termelési területek összevonása: kapacitáskihasználtsági problémák vagy technológiai változások esetén lehet erre szükség
2) folyamatok átszervezése: nem hatékony folyamatok, túlzott erőforrásigény esetén belső szervezéssel lehet megtakarításokat elérni
3) költséggazdálkodás és tudatosság erősítése: költségkeretek bevezetésével és azok teljesülésének monitoringjával sikeresen lehet kordában tartani a költségeket
4) új beszerzési források: a megbízható, jól bejáratott szállítók stratégia partnerként sok esetben előnyt jelentenek az adott vállalkozásnak, de bizonyos esetekben el is kényelmesedhetnek... érdemes lehet rendszeresen felülvizsgálni a nem stratégia jellegű szállítói kapcsolatokat (de nyilván figyelembe kell venni, hogy megéri-e váltani némi remélt árelőnyért a "kockázatok és mellékhatások" fényében)
5) kiszervezés: azok a nem "core" tevékenységek, amelyekben a társaságnak nincs tapasztalata, versenyelőnye, házon belül általában extra befektetésekkel és kapacitásokkal (magyarán drágábban) tarthatók fenn -> ilyenkor egy külső, erre szakosodott szereplő olcsóbban, de legalábbis jobb minőségben tudja átvenni az adott feladatot (ami hosszú távon közvetve akkor is megtérülhet, ha a közvetlen költség előnyök nem feltétlenül látszanak)
és a +1, fűnyíró elv: amikor átgondolás nélkül, egységesen kerül meghatározásra egy target, ami sokszor a későbbiekben akár vissza is üthet! Elég olyan esetre gondolni, mikor egy termelő üzemben a karbantartási költségek vágásával rövid távon sikerek mutathatók fel. Viszont ha ez nem műszakilag is átgondoltan történik, akkor később az extra meghibásodások miatt nemcsak a többletköltségek jelentkezhetnek, de akár termeléskiesés és vevői bizalom csökkenés miatt a bevételek, akár tartósan is csökkenhetnek.
szerinted mennyi lesz az árfolyam jövő hét végére? tippelj a 2017.07.27-i várható mnb középárfolyamra...
következő héten eredményhirdetés és új szavazás!
Költségcsökkentési program előkészítés és végrehajtása
Az alacsony profitabilitással, likviditási gondokkal és pénzügyi kihívásokkal küzdő vállalkozások életében jellemzően ellőbb-utóbb felmerül valamilyen költségcsökkentés iránti igény a menedzsment és tulajdonosok részéről.
Ugyanakkor egy rosszul kivitelezett költségcsökkentési program közép/hosszú távon, akár több kárt okozhat, mint amennyi megtakarítást hoz rövidtávon, ezért körültekintően kell eljárni és a költségcsökkentés megvalósulását nyomon kel követni!
Amit mindenképp vegyél figyelembe és alkalmazz, ha belevágsz.
Először is kell egy több szakterületet képviselő, kompetens projekt csapat, akiknek a tagja közösen átlátják és értik a célokat, valamint a lehetőségeket.
Még időben kell megkezdeni az ilyen programokat, amikor van lehetőség és erőforrás finanszírozni azt, illetve van idő egy átgondolt cselekvési tervet készíteni, valamint megvalósítani azt.
Priorizálni és számszerűsíteni kell a lehetőségeket, a kapcsolódó kockázatokkal együtt.
Bizonyos pontokon biztosan ellenállásba fog ütközni, ezért fontos hogy felsővezetői szintről legyen meg a támogatás és sokszor segít, ha külső tanácsadó is támogatja a folyamatot, független félként.
A csapatmunka, mint kulcseleme sikerhez
Akárcsak az élet számos más területén, itt is kiemelt szerep van a csapatmunkának és a „kollektív bölcsességnek”. Nem elegendő egyetlen emberre vagy területre bízni a program megvalósítását, hiba ha pl. abba csak a pénzügyi/controlling terüelt kerül bevonásra, mondván, hogy a „számokhoz ők értenek”. Szakterületek között kooperáció és közös, több szempontú gondolkozás szükséges, ezért a pénzügyön kívül az adott szakterület képviselőt, vezetői is be kell vonni, amely lehet a HR, műszaki terület, kiszolgáló területek stb.
Külső, független fél szerepe
Sokszor a belső ellenállás vagy a motiváció hiánya szükségesség teszi, hogy bekapcsolódjon egy független tanácsadó is munkába. A belső munkatársak ellenállásának vagy éppen az ötletek hiányának forrása lehet:
Költségelemzési módszerek, szempontok
Érdemes költségeket működési területek és költségkategóriák szerint elemezni, valamint hozzárendelni azokat termékekhez vagy folyamatokhoz. A vizsgálatot a Pareto elv figyelembe vételével javasolt folytatni, hogy valóban a jelentős kérdésekre lehessen fókuszálni (Pareto-elv, vagyis a 80–20 szabály szerint számos esetben a következmények 80%-a az okok 20%-ára vezethető vissza).
Meg kell vizsgálni, hogy melyek a feltétlenül szükséges költségek, priorizálni kell azokat a profit termelés és ügyféligények kiszolgálása szempontjából („jó” költségek vs. „rossz” költségek.). Szükséges azt is elemezni, hogy az esetleges problémák és megtakarítási lehetőségek belső okokra (pl. hatékonysági kérdések) vagy külső okokra (beszerzési források) vezethetők-e vissza?
a költségcsökkentési folyamat (projekt) összefoglaló ábrája
A működő vállalkozások értékelésének 2 fő "irányzatát" jelentik a pénzügyi előrejelzéseken alapuló, diszkontált cash-flow (dcf) módszerek és az összehasonlító vagy szorzószámos módszerek.
Mindkét megközelítésnek megvannak a különböző módszerei és felhasználási lehetőségei, valamint ezzel együtt az előnyei és hátrányai.
A szórózszámos értékelési módszertanok közül az egyik leggyakrabban használt az EBITDA alapú, vagyis az EV/EBITDA mutatószám. A cég értéke (EV, enterprise value) a céget finanszírozókra jutó teljes értéket jelöli, vagyis a tőke + hitelek értékét (ebből kifolyólag a tulajdonoskra jutó tőke értéke = EV - hitelek).
Ugyanakkor az EBITDA alapú értékekelés nem veszi figyelmbe az esetleges különbségeket a cégek működési és finanszírozási struktúrájában, ami akár a cégértéket és/vagy a tulajdonosi részesedés (tőke) értékét is befolyásolhatja. A legjellemzőbb ilyen differenciák az alábbiak lehetnek:
Ahogy a fentiekből is látszik ezek a különbségek elsősorban az eszköz és tőkeigényes iparágakban jelenthetnek nagy különbséget. Ezek egy része kezelhető az EBITDA szorzó értékén keresztül (pl. megfelelő iparági peergroup választása), de sok esetben a jóval szofisztikáltabb értékelést lehetővé tevő DCF módszertan a célravezető.
A cikk első részében áttekintettük a pénzügyi márkaértékelés alapjait és kihívásait, most pedig egy összefoglaló képet adunk a márkaértékelési módszertanokról (ezekről bővebben a cikksorozat 3. részében fogunk írni).
Rögtön ez elején le kell szögezni, hogy a korábban részletezett kihívások miatt a márkaértékelés sok tekintetben nem egy egzakt, egyértelmű eredményt adó eljárás. Különböző szempontok mentén, különböző módszerekkel lehet a kérdést megközelíteni, amely módszerek akár gyökeresen más eredményre vezethetnek, és még maguk az egyes módszerek is csak közelítő jellegű becslést adhatnak. 
Nemzetközi szereplők, a márkaértékelés fejlődése
A márkaértékelés egy viszonylag fiatal „tudományág”, azonban az elmúlt közel 30 évben sokat fejlődött a módszertan, és egyre több szereplő jelent meg a piacon, akik márkaértékelési szolgáltatásokat nyújtanak.
Az első számítások elsősorban költségalapon és újraelőállítási értéken próbáltak kalkulálni, de hamar kialakultak a modern cégértékelés eszköztárát alkalmazó – diszkontált jövedelemtermelő képességen alapuló – módszertanok is, amelyek közgazdasági szempontból jóval relevánsabb becslést adnak, mint a költség alapú módszerek.
2010-ben a legnagyobb piaci szereplők közreműködésével elkészült a pénzügyi márkaértékelés ISO szabványa is (ISO 10668:2010), amelynek célja volt, hogy egységes iránymutatást adjon. Mindazonáltal a szabvány megszületése is csak bizonyos mértékig alkalmas a módszertanok egységesítésére, mivel a márkaérték becslése olyan tényezőkön alapul, amelyek önmagukban is nehezen mérhetők és szeparálhatók el. Ebből kifolyólag a márkaértékelésre specializálódott nagyobb nemzetközi cégek saját módszertanokat fejlesztettek, amelyek jellemzően azonos vagy hasonló alapokon nyugszanak, de mégis sok eltérést tartalmaznak.
PÉNZÜGYI MÁRKAÉRTÉK, ÉRTÉKELÉSI MÓDSZERTANOK
Az általános pénzügyi értékelési gyakorlatban egy vagyontárgy értéke meghatározható egyrészt historikus módon, a vagyontárgyba történt invesztíciók, vagyis a vagyontárgy megszerzésére/előállítására fordított kiadások összegeként vagy előremutatóan, a vagyontárgy által várhatóan megtermelt hasznok származtatott értékeként.
A pénzügyi márkaértékelés a fenti hagyományos vállalatértékelési módszertanokból kiindulva, annak eszköztárát felhasználva határozza meg, hogy a vállalati értékteremtésben a márkának mekkora rész tulajdonítható: milyen többletjövedelmet generál, a megtermelt jövedelemhez a márka hogyan járul hozzá, és ezáltal mekkora pénzügyi érték tulajdonítható a márkának?
Akárcsak az általános értékelési gyakorlatban, a márkák esetében is alkalmazható a költség alapú értékelés, ami ugyan befektetői szemmel kevésbé releváns, de a jövedelem alapú értékelés nehézségei miatt sok esetben ez az, ami a legegzaktabbul alátámasztható.
A következő bejegyzésben még konkrétabban megvizsgáljuk a jövedelem alapú értékelés módszereket...
A CFO vagy pénzügyi/gazdasági vezető sok cégnél a mai napig a hagyományos értelemben vett, "korlátozott" felelősségi körrel és feladatokkal bír. Azonban ez a szerep mind az elmúlt 10-20 évben sokat változott illetve egyértelműen befolyásolja az adott vállalkozás mérete, tulajdonosi és kulturális háttere, nemzetközi beágyazottsága.
Az alapvető, központi feladatok illetve felügyelt területek:
Excel alapú, komplex pénzügy tervező és modellező alkalmazás több verzióban.
Vannak azonban olyan terülteke, amelyek kevésbbé tűnnek triviálisnak, sőt akár kifejezetten "egzotikusnak", de mégis a CFO hatáskörébe tartoznak. Ennek oka, hogy a CFO általában a második olyan személy a CEO mellett, aki legjobban rálát a cég működésének egészére, átlátja az üzleti modellt és annak pénzügyi "következményeit", így ebből kifolyólag a számok és folyamatok szintjén is érti a céget. Továbbá bizonyos olyan back-office, háttér funkciók is lehetnek, amelyek közvetve kapcsolódnak a pénzügyi terület működéséhez:
Fontos hangsúlyozni ,hogy ezek a feladatok és felelősségek nem mindig operatív, napi szintű rutint jelentenek: szervezet méretétől függően az egyes terülteken megvannak azok vezetők, akik a CFO-nak riportolnak, de a feladatok operatív végrehatjásáért és ellenőrzéséért közvetlenül felelősek.
Korábbi bejegyzésünkben összefoglaltuk, hogy miért fontos az üzleti partnereket pénzügyileg minősíteni és röviden utaltunk is, hogy ez milyen módszerekkel történhet.
A jelen írásban a módszerekről fogunk írni, pontosabban a döntési fa algoritmusok használatát mutatjuk be egy rövid példán a csődvalószínűség becslésére.
Döntési fa algoritmusok
A döntési fa (decision tree) a döntéstámogatásban használt grafikus modell, amit a lehetséges kimentelek vizsgálatára és az optimális döntés meghatározására használnak. A döntési fa bemenetként egy attribútumokkal leírt objektumot kap, és egy „döntést” ad vissza eredményként, ami a bemenetre adott válasz várható értéke.
Minden egyes belső csomópontja valamely attribútum értékére vonatkozó tesztnek felel meg, a csomópontból kilépő ágakat pedig a teszt lehetséges kimeneteivel címkézzük.
Az döntési fák előállítására induktív tanuló algoritmusok használhatók,
Döntési fa és csődvalószínűség
A mi esetünkben a bemeneti attribútumok egy adott vállalat pénzügyi mutatói (likviditás, ROE, eladósodottság) lesznek, a kimenet pedig annak a becslése, hogy várhatóan csődbe megy-e az adott vállalat.
A kimenet egy 0/1 bináris érték (csőd? IGEN/NEM), a döntési fa egyes levelei a pénzügyi mutatók különböző értékeinek függvényében fognak ehhez valószínűséget rendelni. A döntési fa adott ága a mintában használt pénzügyi mutatók érték kombinációit mutatja, az adott "út" végén levő levél pedig az annak megfelelő elemek számát illetve hogy abban az elemhalmazban hány cég ment csődbe.
Az adatelemzést és a fa előállítást az R statisztikai programnyelv segítségével, ctree tanuló algoritmussal végeztük. A döntési fát egy 1000 darabos mintán állítottuk elő, a mintában ~11% volt a csődbe ment cégek arány.
Ami a döntési fáról leolvasható, hogy a 0.49 alatti likviditás és -4.2% alatti ROE esetén szinte biztosan csődbe megy a cég, míg 0.75 likviditás és 1.6% ROE felett, elhanyagolható a csődkockázat.
A fa egyes levelei bizonyos vizsgálatok elvégzése alapján összevonhatók, vagyis a fa által felállított szabályrendszer egyszerűsíthető. Ezt szakmai intuíciók alapján is meg lehet tenni, de vannak eljárások a fa "tisztítására".
Figyelem, a fa előállításához használt minta egy nem reprezentatív, teszt adathalmaz, így a konkrét értékeket ne használd a gyakorlatban. Másrészt a gyakorlatban általában 3nál több (akár 7-15) pénzügyi mutatót is alkalmaznak. A fenti példával kizárólag az volt a célunk egy rövid, de érthető betekintést adjunk.
Hamarosan bemutatunk egy másik módszert is, a logit regressziós csőd előrejelzési modellt!